
Az együttműködés átfogó elemzéssel kezdődik, melyből látszik mik a legnyereségesebb termékek / szolgáltatások és hogyan lehetne a legtöbb jó ügyfelet megfogni a versenytársak honlapjait és ügyfélszerző tevékenységét (pl.: keresőoptimalizálás, hirdetések) is figyelembe véve.
Ezt követően elkészül a konverzió optimalizált weboldal vagy felújításra, finomhangolásra kerül a jelenlegi, hogy a lehető legjobban megfogja a látogatókat erős, nem marketing szagú üzenetekkel.
Ezután következik a nagy forgalom szerzése és hosszú távú optimalizálás.
A folyamatunkról, a nyereség alapú stratégia részleteiről készítettünk egy videót, melyben konkrét példán keresztül bemutatjuk, hogy mit, miért, hogyan csinálunk. A videó végén válaszolunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre és bemutatunk néhány kiemelt projektet is.
„A honlapunk elemzése precíz és részletes volt. Hozzá nem értő számára is a videós magyarázat érthető volt, felhívta a figyelmet a honlappal kapcsolatos problémákra, a honlap fejlesztésében rejlő lehetőségekre.”
„Egy olyan weboldal feljavításával kerestem meg a Clicknestet, amit konceptuálisan én raktam össze. Azt gondoltam, hogy a megbízás tárgyaként már csak finomhangolást kérek tőlük. Ehhez képest olyan masszív átdolgozást végeztek, amely üdítően hatott a teljes oldalra. A végtermék egy teljesen egyedi megközelítésű oldal lett, amire mosolygó szemmel tekintek.
A közös munka a Clicknesttel gyors és egyszerű. A tervezéssel járó egyedi kéréseket a cég remekül kezeli, köszönhetően a lelkesedésüknek és elhivtottságuknak. Ezt abban is láttam, hogy az oldal két további nyelvre való lefordítását is elvégezték. Olyanoknak ajánlom a Clicknest szolgáltatásait, akik professzionális és megbízható munkát szeretnének kapni a pénzükért cserébe.”
„Korábbi tapasztalatok alapján gyorsan, pontosan és konstruktívan dolgozol, nem kell külön magyarázni a feladatot és a felmerülő problémákra pedig kérés nélkül adsz megoldási javaslatokat. Külön plusz pozitívum, hogy a design kérdéseket is megoldod és a küldött arculati irányelvek megadása után esztétikus, jól működő weboldalt kapunk kézhez.
Minden rendben volt, gyorsan és hatékonyan tudtunk haladni, ahogy eddig is, az eredmény pedig minden a projektben résztvevőnek tetszett és a foglalási funkciót, jelentkezők táblázatos formában való kezelését könnyen tudtuk használni. Az átadott weboldal admin felülete jól kezelhető, tudtunk kisebb módosításokat magunk is végezni.”
„A weboldalam nagyon elavult volt, mind külsőre mind használhatóságban, ezen kívül szerkeszteni sem tudtam.
A közös munka nagyon gördülékenyen ment, mindig újabb és újabb terveket és javaslatokat kaptam, ha pedig én kértem valamit akkor az is belekerült az oldalba.
Nagyon elégedett vagyok az új weboldallal mind a megjelenéssel, mind a használhatóságával és sebességével.
Biztosan jól fog hatni az új weboldal a vállalkozásom megítélésére és új ügyfeleket is fogok tudni így szerezni.
Biztosan ajánlanálak, ha bárki weboldalon gondolkodik, mert megbízható, gyors és precíz munkát végzel. Nagyon jól értesz a weboldalak készítéséhez és optimalizálásához és sok jó ötleted van.”
„A weboldal elavult volt, rossz formátumúak voltak a fényképek ezért lassú volt a betöltés, szerkeszteni is nehezen tudtam.
A közös munka gyors és hatékony volt, önállóan dolgoztál és folyamatos tájékoztatást kaptam a munkádról, általam nem ismert problémákat fedeztél fel, sokat segítettél a kereső optimalizálásban is. Nagyon jók voltak az ötleteid is!
Elégedett vagyok, sokat javult, gyorsabb lett és érezhetően többen találják meg a weboldalt az Interneten.
Előrébb került a Google keresőben az oldal, többen érdeklődnek pedig a szezon még nem kezdődött el!”
„A közös munka gördülékenyen zajlott, gyorsan elkészült a rendszer.
A megjelenésével, sebességével, használhatóságával nagyon elégedettek vagyunk, a kapott használati útmutató segítségével minden szükséges feladatot könnyen el tudunk végezni.
A kommunikáció végig gyors és hatékony volt, minden felmerülő kérdésre gyorsan választ kaptunk, valamint a rendszer átadásakor külön bemutatásra került az összes jellemző feladat elvégzésének folyamata egy videóhívás keretében.”
"A weboldal átesett egy átfogó fejlesztésen, amely elsősorban a keresőoptimalizálás javítását, kínált szolgáltatások részletesebb, pontosabb, elegáns bemutatását, valamint a honlap teljesítményének fejlesztését jelentette.
Nagyon elégedettek vagyunk az elkészült weboldal megjelenésével, betöltési sebességével.
A weboldal felújítás és keresőoptimalizálás mellett a hirdetések kezelését is a ClickNest végezte. Új hirdetési kampányt indítottak, részletesebb, pontosabb célzással.
A felújított weboldal és a jelentősen megnövekedett forgalom által a megkeresések száma a korábban tapasztaltakhoz képest csak a Google hirdetésekből 5,1-szer magasabb volt. E mellett az átfogó keresőoptimalizálás által csak az organikus forgalomból 2,6-szor több megkeresés érkezett, mint korábban összesen.”
A Minerva 90 Kft. keresőoptimalizálását 2025. augusztus, Google és Meta (Facebook, Instagram) hirdetéseit 2025. december óta kezeljük.
Folyamatos fejlesztéssel jó eredményeket sikerült elérnünk, az alábbiakban láthatók a fő eredmények és munkafolyamatunk – a titoktartást figyelembe véve.
Oldalak, belső linkelési háló több körös fejlesztése
110+ támogató cikk (minerva90.hu/blog)
A projekt fő keresőkifejezéseinek helyezésváltozása országos, erős versenyben:
| Kifejezések (anonimizálva) | Induló helyezés (2025.08) | 1 év utáni helyezés (2026.08) | Javulás |
|---|---|---|---|
| Kifejezés #1 | #22 | # 22 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #2 | #72 | # 72 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #3 | #9 | # 9 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #4 | #18 | # 18 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #5 | #23 | # 23 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #6 | 100+ | # 100+ | ↑ 0 + hely |
| Kifejezés #7 | #5 | # 5 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #8 | #6 | # 6 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #9 | 100+ | # 100+ | ↑ 0 + hely |
Új landing oldalt készítettünk a Minerva 90 Kft. Excel Pro képzéséhez. (https://minerva90.clicknest.hu/excel-pro/)
Google + Meta (Facebook, Instagram)
450+ hirdetés
A kampányokat nem egyszer elkészítjük, hanem az összegyűlt adatok alapján újra és újra továbbfejlesztjük.
Az eddigi információk és tapasztalatok alapján elkészül az akkor legjobbnak gondolt hirdetési kampány.
Élesítés után megvárjuk, hogy elég adat gyűljön a tanulságok levonásához. Közben szükség szerint apró finomhangolásokat végzünk.
Ha 10 hirdetést élesítettünk, a sikerességük nagyjából így szokott eloszlani:
Ez alapján látjuk, mi mennyire működik. Ezek az információk, valamint további ötletek alapján elkészül a következő generáció.
A korábbi nyertes hirdetéseket megtartjuk, és hozzáadjuk az új generációt.
Ezt a kört újra és újra elvégezzük, evolúciószerűen. A hirdetési kerettől függően ez tipikusan 1–4 hetente.
Minél nagyobb a hirdetési keret, annál gyorsabban lesz elég adat az optimalizáláshoz.
170 hirdetési kép az egyenként elkészített 400+ hirdetési képből.
A Caravan Lakóautó Kft. honlapja átfogó felújításon, keresőoptimalizáláson esett át és a betöltési időt is jelentősen csökkentettük.
A Google-nek nagyon tetszettek a módosítások, sikerült elérni, hogy a célzott térségben a célzott keresésekre általánosságban az első helyen jelenjen meg a honlap és szinte a teljes szezonban elég volt ez a forgalom, nagyon kevés további hirdetést kellett alkalmazni.
„A weboldal elavult volt, rossz formátumúak voltak a fényképek ezért lassú volt a betöltés, szerkeszteni is nehezen tudtam.
A közös munka gyors és hatékony volt, önállóan dolgoztál és folyamatos tájékoztatást kaptam a munkádról, általam nem ismert problémákat fedeztél fel, sokat segítettél a kereső optimalizálásban is. Nagyon jók voltak az ötleteid is!
Elégedett vagyok, sokat javult, gyorsabb lett és érezhetően többen találják meg a weboldalt az Interneten.
Előrébb került a Google keresőben az oldal, többen érdeklődnek pedig a szezon még nem kezdődött el!”
Jelentős konverzióoptimalizáláson esett át a kezdőlap.






A lakóautókat bemutató oldalak is átestek átfogó felújításon, jelentősen könnyebb a kapcsolatfelvétel, sokkal több hasznos információt tartalmaz az oldal, mégis átláthatóbb.


Összesen 95 használati útmutató videóval tettük még praktikusabbá és könnyebben használhatóvá az oldalt.
A Train Service Kft. honlapja is átesett átfogó felújításon, itt a fő hangsúly konverzió optimalizáláson volt, hogy a honlapra eljutott látogatók lehető legnagyobb aránya felvegye velük a kapcsolatot, ezen kívül új Google hirdetési kampányt is indítottunk, részletesebb, pontosabb célzással.
Ennek hatására sikerült többszörösére emelni a forgalmat és a konverziós arányt is az előző év azonos időszakához hasonlítva, és „robbanásszerű” növekedést elérni a megkeresések számában.
A lehetőségek és eszközök részletesebb bemutatásához friss képeket is készítettünk:











"A weboldal átesett egy átfogó fejlesztésen, amely elsősorban a keresőoptimalizálás javítását, kínált szolgáltatások részletesebb, pontosabb, elegáns bemutatását, valamint a honlap teljesítményének fejlesztését jelentette.
Nagyon elégedettek vagyunk az elkészült weboldal megjelenésével, betöltési sebességével.
A weboldal felújítás és keresőoptimalizálás mellett a hirdetések kezelését is a ClickNest végezte. Új hirdetési kampányt indítottak, részletesebb, pontosabb célzással.
A felújított weboldal és a jelentősen megnövekedett forgalom által a megkeresések száma a korábban tapasztaltakhoz képest csak a Google hirdetésekből 5,1-szer magasabb volt. E mellett az átfogó keresőoptimalizálás által csak az organikus forgalomból 2,6-szor több megkeresés érkezett, mint korábban összesen.”
Az autotvizsgalok.hu honlap is átesett átfogó keresőoptimalizáláson és konverzióoptimalizáláson több fázisban.
A célzott területen (Budapest és Pest megyében) az összes célzott kulcsszóra megjelenik a vállalkozás az első néhány találatban, ezáltal könnyen megtalálják a potenciális ügyfelek.
El sikerült érni organikus forgalomból (vagyis ingyenes kattintásokból) nagyjából azt a megkeresési szintet, amit egy olyan összegű Google hirdetési kerettel ért el korábban a vállalkozás, melyet a Google sok esetben nem is tudott felhasználni minden nap.
A projekt fő keresőkifejezéseinek helyezésváltozása regionális, erős versenyben:
| Kifejezések (anonimizálva) | Induló helyezés (2025.06) | 1 év utáni helyezés (2026.06) | Javulás |
|---|---|---|---|
| Kifejezés #1 | #5 | # 5 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #2 | #17 | # 17 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #3 | #2 | # 2 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #4 | #29 | # 29 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #5 | #100 | # 100 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #6 | #1 | # 1 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #7 | #4 | # 4 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #8 | #17 | # 17 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #9 | #7 | # 7 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #10 | #64 | # 64 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #11 | #5 | # 5 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #12 | #2 | # 2 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #13 | #2 | # 2 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #14 | #40 | # 40 | ↑ 0 hely |
| Kifejezés #15 | #19 | # 19 | ↑ 0 hely |
Három projekt, újabb megbízásokra épülő együttműködés.
Az NP Partners Kft. három honlapjával is minket bízott meg: a robotikai megoldásokat bemutató toprobots.biz, az energetikai rendszereket kínáló save-energy.hu, valamint az np-partners.hu elkészítésén dolgoztunk.
A TopRobots számára egyedi, többnyelvű honlapot készítettünk a robotkarok, takarító- és felszolgálórobotok bemutatásához. A Save Energy honlapját új alapokra helyeztük, a napelemes, akkumulátoros, hőszivattyús és hővisszanyerős rendszerek kínálatához igazítva. Mindkét projektben Google hirdetési kampányokkal és keresőoptimalizálással segítettük elő az ügyfélszerzést.
A közös munka az NP Partners saját céges honlapjának elkészítésére is kiterjedt. A három megbízás számunkra különösen értékes visszajelzés: újabb feladatoknál is bizalmat kaptunk.
Megújult honlap és célzott hirdetések a képzések népszerűsítéséért.
Az Ybl Miklós intézmény yszi.hu honlapjának felújításán és a képzéseket népszerűsítő hirdetési kampányokon dolgoztunk. A honlap több mint 30 oldalát újítottuk meg, azzal a céllal, hogy az érdeklődők könnyebben áttekintsék a képzési lehetőségeket, és megtalálják a döntésükhöz szükséges információkat – és többen jelentkezzenek.
A képzések népszerűsítését Facebook- és Instagram-hirdetési kampányok tervezésével és optimalizálásával támogattuk.
Korábban a felsorolt linkek pdf fájlokat nyitottak meg, már minden képzésnek van látványos oldala, valamint a képzési panelekről lehet gyorsan jelentkezni és szűrhetőek.


Az összes képzési oldal is megújult, egyszerű szövegből látványos, átlátható szekciókba rendezett panelekké.


Az iskolát bemutató oldal is átalakult egy átláthatóbb, könnyebben fogyasztható oldallá – ami jobban tükrözi az iskola színvonalát.


A kapcsolat oldalt nehezebb volt szerkeszteni a speciális admin rendszer adottságai miatt, de megoldottuk.


Az ösztöndíjjal kapcsolatos információkat egy dokumentum helyett átlátható panelekben mutattuk be.


45 hirdetési kép egy rövid kampányhoz
A hosszú űrlapos jelentkezési lehetőséget kibővítettük minden képzési oldalon érdeklődési és emailes jelentkezési lehetőséggel – általánosságban minél többféleképp lehet jelentkezni, annál többen jelentkeznek.
Nem volt nagyon rossz korábban, viszont a célunk minden esetben minimum 4 x 90 pont a Google hivatalos elemzésében.


Szeptember elején kiegészítettük a honlap minden képzési oldalát egy sávval, hogy egyértelmű legyen, hogy még lehet jelentkezni.
BDO Corporate Finance
AI Summit 2024 rendezvényen tanácsadási szolgáltatás promótálása.
"Korábbi tapasztalatok alapján gyorsan, pontosan és konstruktívan dolgozol, nem kell külön magyarázni a feladatot és a felmerülő problémákra pedig kérés nélkül adsz megoldási javaslatokat."
Benefit Könyvelőiroda Kft.
Elavult, nehezen kezelhető weboldal lecserélése.
"A közös munka nagyon gördülékenyen ment, mindig újabb és újabb terveket és javaslatokat kaptam, ha pedig én kértem valamit akkor az is belekerült az oldalba."
Bubelényi László
Teljes emlékoldal megtervezése, elkészítése, keresőoptimalizálása.
“A ClickNest csapata türelmes és megértő volt velünk, pedig ötletünk sem volt arról, hogy pontosan mit is szeretnénk az oldalunkra. Segítettek a kutatómunkában és egy gyönyörű honlapot terveztek számunkra”
Tüske Kft.
E-learning rendszer készítése és bevezetése.
“A közös munka gördülékenyen zajlott, gyorsan elkészült a rendszer.”
Zuglói Szőnyegtisztító Ház – zugloiszonyegtisztito.hu
Szőnyegtisztítással foglalkozó helyi vállakozás teljes marketingstratégiájának kezelése